Front előttem, front utánam

2016. Október 06.
<< Vissza a témákhoz

Palej Tibor Fehérvárcsurgói írását olvashatjuk, ahol nem kímélte a termékeinket... se..

2016 július 31-től augusztus 15-ig lehetőségem nyílt egy kéthetes túrára, a kedvenc víztározómon. A csurgói víztározót vallatom 3 éve, ennek egyszerű oka van lakhelyemtől mindössze 70 km-re található. Mivel 3 év alatt elég sok mindent megtudtam a tóról, így általában magabiztosan szoktam nekivágni a túráimnak. A Tó terjedelme 220 hektár, és a HOFESZ kezébe van. A Fejér megyei szövetség nagyon gondos munkát végez a vizein, ez alól a Fehérvárcsurgói víztározó sem kivétel. Ezen tényt alátámaszthatom azzal is, hogy eddigi túráim alkalmával mindig sikerült 20 kg feletti hallal büszkélkednem.

Az egyéni rekordomat jelentő 25,8 kg-s ponty, és úgyszintén egyéni rekordomat jelentő 25 kg-s amur is ebből a tározóból származik. Horgászataimra rendszerint elkísér párom is, akit többé-kevésbé sikerült megfertőznöm. A 18/A helyre esett a választásunk az előtte elterülő 5.5-6m víz miatt. Elképzelésem szerint a nyári nagy melegben, a halak előszeretettel látogatják a tó mélyebb részeit, és amúgy is erőteljes lehűlést jósoltak már az első naptól. 31-én reggel 8 órakor már a tóparton voltunk és igyekeztünk mindent a leggyorsabban a helyére tenni, mert 3 órára egy erőteljes front volt várható. A vihar megérkezett, esővel és orkán erejű széllel. De mi már a kapásra készen vártuk ezt az időt. Ezen a túrán, eddigi horgászataimmal ellentétben, csak bojlit vittem magammal. Rendszerint pellet, tigrismogyoró és repce is színesíti a repertoárt. A tározó ,,vadabb” jellege miatt választásom a Big Carp Baits Underground Decoy bojlijára esett. Ez a bojli már többször bizonyított nekem és csapattársaimnak is. Ehhez az underground szériához egy aminosavas locsolót is találunk az 1 kg-os dobozban.

Közepes mennyiséget vittem a két hétre, mindössze 15 kg-t. Érdekessége még, hogy 3 méret található a dobozban 24mm 20mm és 15mm-es méretben. Csalizásra kiválogattam, egy pár szem 24mm es golyót, és az aminosavas folyadékkal jól meglocsoltam. Az így áztatott csalikat szimplán és duplán kínáltam fel. A fogósságát azzal próbáltam növelni, hogy pasztát készítettem. Egy crusher segítségével a golyókat ledaráltam, és az aminosavas locsolót összekeverve fish proteinnel állítottam be a ,, gyurma” optimális állagát.

Szerelékem a szokásos, az első cikkem alkalmával bemutatott Nash Twister horgos szerelek, 30 cm hosszú horog előkén. Az első 3 nap értékelhető hal nélkül telt. Csupán a friss telepítés rázta le a kavicsokat az elhagyóról. Azonban a 3. nap reggelén egy erőteljes húzós kapás után, csónakos fárasztást követően egy 15,3 kg-s szépséget szákolhattam. Ami ezután jött meglepett engem is. Tudtam, hogy a tónak nem csak a ponty, hanem az amur állománya is igen jelentős. A ponty után fogtam egy 10 körüli torpedót, és a hét végéig már csak 12-és 18 közötti amur jött, napi 2-3 db. A 7. napon mind jobbra, mind balra ülő sporttársak elmentek, és nem is érkezett a helyükre senki, ezáltal hatalmas terület nyílt előttem. Botjaimat ,,szétszórtam” az előttem lévő hatalmas területen.


2 bot az előtte is jól muzsikáló helyekre került vissza, míg kettővel új területeket keresgéltem a radarom segítségével, melyeket a GPS-emmel el is mentetem. Egy hatalmas eső vette kezdetét, és kb. 1 órája esett az eső mikor is egy kellemes hang szólalt meg. Se perc alatt ott termettem a bot mellett és már éreztem is, ez jó hal lesz. Erőteljesen esett az eső, és a szél is orkán erejű volt, ezáltal melles csizmába kezdtem meg a fárasztást. Majd 25 perces fárasztás után egy csodálatos 16 kg-s ponty pihegett a szákomba. A bölcsőbe feküdt a hal, amikor ismét kapás volt. Barátnőm úszó mérlegelőbe rakta be a halat, én pedig ismételtem fárasztottam egy szokásos 15 körüli amurt. Mivel amurról már volt képem, úgy döntöttem, gyors elengedem.

A két bot visszahúzásával vártam addig, míg az eső el nem csendesedett. A beélesítés után ismét az amurok jelentek meg, és nem sikerült pontyot fogni, ami számomra kezdett picit idegesítő lenni. A 10. napon egy kapás sem volt, se kispontyok, se amurok. A 11. nap délutánján ejtős kapásra emeltem be, és nagy meglepetésemre, nem egy ifjonc jött fel a mélyből hanem egy 17-kg-s duci tükrös. Nagyon boldog voltam mikor megláttam mekkora. Éjszaka folyamán fogtam egy jó pár darab 8 és 13 kg közötti pontyot. Éjfélkor azonban ismételten csippant egyet a jelzőm! Nem tulajdonítottam neki nagy feneket, ám mikor ismét megszólalt már ott a bot mellett voltam. Arra gyanakodtam, hogy csak beleúszás volt, és csak a kavicsot tekerem ki. Volt nagy meglepetés, mikor a kavics helyett egy eszméletlen harcos jött fel. A lámpa fényében bődületes kirohanásba kezdett, és 50 m zsinórt letekert az orsóról. Ezt a manővert még jó párszor eljátszotta, és bő 40 perces fárasztás után merítettem csak meg. Csak akkor szembesültünk vele mekkora, mikor fel akartam emelni a szákkal, és nem jött. Ellenfelem a bölcsőbe pihegett, és szinte könnybe lábadt a szemem, LEGYŐZTEM! Gyors mérés után 25 kg volt kereken ez a csodás hal. Nyugodtan tűrte a fotózást, látszólag fáradt volt, de a visszaengedés pillanatában egy anyahajó sem állhatta volna útját. Izgatottan vártam az utolsó két napot, ugyanis Hermesz Zsolt a BCB tulajadonosa látogatott meg minket, és 2 napot, lent is töltöttek. Érkezésük előtti este kicsit jobban megszórtam a bójáimat, annak reményében, hogy reggel hallal büszkélkedhetek.


Elég sikeresnek bizonyult a stratégia, ugyanis éjfélkor egy 17 kg-s pontyot fogtam, ami a duci tükrösömhöz nagyon hasonlított. Fáradt voltam azt a botot nem is húztam vissza. 2 órakor egy brutális húzásra ébredtünk, ami addig ment, míg rá nem emeltem. Csónakkal felé érve, 30 percig küzdöttünk és a végén én kerekedtem felül. Éreztem, hogy ez is egy méretes példány, 20 kg körülire saccoltam. Végül nem sokat tévedtem 20,2kgnál állt meg a mérleg nyelve. Határtalan öröm volt, hogy ismét sikerült egy 20 kg feletti pontyot becsapni. A botok reggelig pihentek. Ébredés után, kávé közben, húzós kapás jelentkezett. Azt hittem elakadt valamiben ezért, rámentem csónakkal. Jól éreztem, azonban nem elakadt a halam, hanem egy másik szerelék is lógott a szájában. Boldog voltam, mert ismét egy csodás sötétszínű nyurgapontyot meríthettem.


A 17 kg-s pórul járt hal, egy 160 grammos tányérólmot húzott maga után majd 200 m zsinórral. Szerencsére minden jól végződött és ő is fényképezőgép elé állhatott. Zsolték érkezésekor, már tudtam, szégyenben nem maradhatok. Az utolsó napok felmelegedést hoztak, és vele együtt a kapások is lemaradtak, így vasárnap reggeli ébredés után összepakoltunk. Ez volt a 3. hosszabb horgászatom ezzel a csalival, és kijelenthetem, a kedvencemnek köszönhetően sikeresen is zártam.

Írta és fényképezte : Palej Tibor

 

 

 

Hírlevél

Ingyenes horgász tippek és trükkökért iratkozz fel most, hogy mindig naprakész legyél...